open source web page creator

RÉPÁSHUTA

Egy kis község a Bükk rengetegében


Répáshuta története egybefonódott a bükki üveggyártás, erdőművelés, erdei mesterségek, a faszén-, és mészégetés történetével.

Mobirise

Répáshuta rendkívül fiatal település - bár környéke már a jégkorszak utolsó szakasza óta lakott volt. Történelme alig 200 évre vezethető vissza. A település kialakulását egy speciális gazdasági oknak, az üveggyártásnak köszönheti, amire nevének második része, a huta kifejezés is utal. A 18. század eleji nagy népmozgások ugyanúgy, mint Magyarország más területeit, Borsod megyét sem kerülték el. Ennek a folyamatnak a kiváltó okait elsősorban a népesség számának jelentős csökkenésében és a termelőerők nagyarányú pusztulásában találhatjuk meg. A korábbi időszakok állandó hadjárásai és a pestisjárványok pusztításainak mérlegét megvonó összeírások csupán 1636 háztartást jegyeztek fel Borsodból, s a 226 egykori megyei településből csak 136 lakott helységet. Természetes, hogy a harcok elmúltával a falvak és a városok elmenekült lakossága visszatért otthonába és a viszonylag nagyszámú népességet eltartó területek lakossága jobb életkörülmények megteremtésében reménykedve a pusztán hagyott települések felé vette útját.

Ez a betelepülési folyamat közvetlenül érintette Borsod megye egyik legnagyobb uradalmát, a mintegy 100 ezer kh területű diósgyőri koronauradalmat. A királyi birtok legértékesebb területének a Bükk hegység 23430 ha-os, jórészt erdős területe számított, ahol a betelepülések által legjobban érintett uradalmi falvak helyezkedtek el. Ezeknek a falvaknak a benépesítését különösen azért támogatta az uradalom irányító testülete, mert a bükki erdők hasznosítása éppen ebben az időszakban vált fontos gazdasági kérdéssé. A szlovák és rutén betelepülők kiválóan értettek az erdei munkák végzéséhez. Az erdők hagyományos hasznosítási módjain túl az uradalmi tisztviselők azonban olyan erdei iparágak meghonosítását is szorgalmazták, amelyek az erdők fáinak jövedelmezőbb felhasználását is lehetővé tették.

Az első uradalmi üveghuta - Ennek az uradalmi birtokpolitikának köszönhető az, hogy 1712-1717 között a mai Bükkszentlászló község területén megkezdhette működését az első uradalmi üveghuta és a kis üzem szomszédságában létrejöhetett a Bükk addig lakatlan területén az első település, amelyet Hutta néven említenek a források. Az üvegkészítő műhely szomszédságában kialakult első bükki hutatelepülés lakosai többségükben szlovákok, részben magyarok, németek és lengyelek voltak.

A második üveghuta - Az üvegkészítés korabeli jellemző vonása, sajátossága volt az, hogy a környező erdőterületek kiirtása után új nyersanyagban, vagyis fában gazdag területre telepítették az üvegkészítő műhelyt. Ennek magyarázata rendkívül egyszerű. Könnyebb volt az üzem felszerelését új helyre költöztetni, mint nagy távolságból a fát odaszállítani. 1755-ben került sor az első uradalmi üveghuta új területre való telepítésére, s még ebben az évben egy új település alakult ki szomszédságában, amit az anyatelepüléstől való megkülönböztetésül Újhutának (Bükkszentkereszt) neveztek el. Ettől az időponttól kezdve lett az eredeti hutatelepülés neve Óhuta.

Ugyanebben az időszakban kezdődött el Fazola Henrik kezdeményezésére az első uradalmi vashámor építése is, ami szintén nagy mennyiségű fát igényelt. Az erdők folyamatos kitermelése, illetve a szakszerű újratelepítése jelentős munkaerő biztosítását kívánta meg. Az erdőgazdálkodás, ill. a vashámor építésének munkaerő-szükséglete együttesen azt eredményezte, hogy szinte állandóan emelkedett a huta- és hámortelepülések lakosságának száma. A népesség mozgása e települések között is folyamatos volt. 

1770-1780 között egyre távolabbról kellett az üvegkészítéshez szükséges fát beszerezni. Az üveghuta faellátása fokozatosan az újhutai üvegkészítés csökkenéséhez, majd az 1780-as évek végére megszűnéséhez vezetett. Úgy tűnt, hogy munkaerő hiányában végleg megszűnt a bükki üveggyártás.

A harmadik üveghuta, Répáshuta - A 18. század végén a diósgyőri koronauradalom gazdasági egységén kívül több kis üveghuta is működött. Hutabércen, Kőhután és Visnyú mellett is folyt üvegkészítés. Az újhutai üzem utolsó éveiben szűnt meg az üvegkészítés Hutabércen és Kőhután. Ugyanekkor stagnált a termelés Visnyó hutájában is. Amíg az újhutaiaknak megvolt az a lehetőségük, hogy a vasipar biztosította kedvező alkalmat kihasználva, jobb életkörülményeket teremtsenek maguknak, addig a hutabércieknek és a kőhutaiaknak a földrajzi távolság miatt nem adatott meg ez a kedvező lehetőség, a hámortelepülésekbe való beköltözés. Két alternatíva közül választhattak az üvegkészítők és családtagjaik. Vagy megpróbálkoznak a földműveléssel, zsellérekké válnak, vagy pedig valahol tovább folytatják ősi mesterségüket, az üvegkészítést. A munkások egy része az előbbi, míg másik része az utóbbi lehetőség mellett döntött. Az üvegesek egy része Dédesen telepedett le, a többiek pedig a legszükségesebb eszközökkel felszerelve a diósgyőri koronauradalommal kötött megállapodásnak megfelelően egy újonnan építendő üveghuta helyére költöztek. A felépítésre váró üveghuta helyét a kamarai szervek a Kneidiger-féle erdőgazdálkodási terv alapján jelölték ki. Andreas Kneidiger tervei szerint az 1790-es években a Bükk Répás nevezetű erdőrészén lehetett megkezdeni a fakitermelést, s így csak ide lehetett a rendkívül faigényes üveghutát telepíteni. Az üveghuta építésére kijelölt terület Ujhutától nyugatra, légvonalban kb. 10 km-re helyezkedett el, pontosabban a mai Répáshuta nevezetű település helyén lett meghatározva. A gyorsan felépített üveghuta szomszédságában létrejött települést 1790-ben nevezték először Répáshutának. A forrásokból tudjuk azt, hogy a huta építőjét és első bérlőjét Stuller Jánosnak hívták, aki a Nógrád megyei Hrinyova Hutából származott. Az első, idegen ajkú telepesek Morvaországból, a Szepességből, Gömör megye északi részéről, Zólyom megyéből, Csetnekről érkeztek.
Miért point itt? - Ha annak próbáljuk az okait kutatni, hogy miért vállalhatták éppen ezen a területen Stuller vezetésével a kőhutaiak és hutabérciek az üveggyártást, akkor erre vonatkozóan csak közvetett bizonyítékokkal szolgálhatunk. Répás és környéke azért kínált a 18 üvegkészítőnek, ill. családtagjainak kedvező lehetőséget, mert a hutától nem messze, a Gyertyán-völgyben könnyen hozzáférhető és kiaknázható nyersanyag-lelőhelyek voltak. A völgyben és a huta közvetlen közelében levő gyors folyású patakok vízi energiáját felhasználva, helyben épített törőmalomban lehetett az alapanyagok előkészítését végezni. Döntő fontosságú volt az is, hogy a koronauradalom kedvező feltételeket szabott a letelepülőknek és a bérlőknek egyaránt. A letelepedést elősegítette az is, hogy a terület korábban lakott hely volt. 1766—1776 között itt éltek azok az erdőmunkások, akik a Fazola-féle vashámor építéséhez szükséges fát termelték ki. Ezek a munkások lakóházaikat a hámor felépülése után elhagyták, s így az üveghutások számára használható utak és épületek maradtak ezen a területen.
Nehéz üzlet az üveghuta - Az üvegkészítés a hutások legnagyobb erőfeszítésére is kevés jövedelmet biztosított és a munkások állandó megélhetési gondokkal küszködtek. A répáshutai üveggyártás történetére jellemző volt, hogy a bérlők igen rövid időn belül csődbe jutottak és át kellett adni helyüket újabb vállalkozóknak. A huta alapítója, Stuller János 1805-ig tudta fenntartani magát, pedig a hután kívül legelőterületeket és a korcsmáltatást is bérelte. Hasonlóképpen hamar csődbe jutott az őt követő bérlő, Vajda Mihály is, aki 1806-tól 1810-ig állott az üzem élén. Őt egy Stuller József nevezetű hutásmester követte, aki az Abaúj megyei Hollóház Hutából származott. Stuller a répáshutai üveggyártás megszűnéséig, 1834-ig rövidebb-hosszabb szünetekkel kézben tartotta az üveggyártást, s minden eszközt igyekezett felhasználni a termelés gazdaságossá tételére, fejlesztésére.

A negyedik üveghuta - Stuller József elképzelését, a répáshutai üzem új területre való telepítését Schir József, egy régi óhutai dinasztia leszármazottja váltotta valóra. 1834 végén vette bérbe a községtől mintegy 2 km-re levő Gyertyán-völgy 11 hold 319 négyszögöl nagyságú területét, s itt építette fel üvegkészítő üzemét. Schir József jó érzékkel használta ki azokat a lehetőségeket, amelyek az üveggyártás fellendítését szolgálták. A kereskedelmi tőke bevonásával jelentős beruházásokat végzett. Gépeket vásárolt, amelyek munkába állításával jelentős mértékben lehetett növelni a termelést, a modern kristálystilusú üvegáru előállítását. A szak- és a segédmunkaerő biztosításában Répáshutának szánt komoly szerepet. A szakmunkások és a segédmunkaerő jelentős részét Répáshutára telepítette, ugyanekkor a huta állandó üzemeltetését biztosító legfontosabb dolgozók részére Gyertyán-völgyben munkáslakásokat épített.

A folyamatosan növekvő népesség összetételét tekintve igen vegyes képet mutatott. A néhány zsidó kereskedő kivételével színtiszta római katolikus vallású lakosság kis részben a régi bükki huta- és hámortelepülésekről származott, míg nagyobb részben a felvidéki vármegyék erdős területeiről történt a bevándorlás. Sáros, Szepes, Liptó, Árva, Trencsén, Zólyom, Gömör, Kishont és Nógrád megye szülötteivel egészült ki a helyi lakosság, s így alakult ki Répáshuta még ma is sajátos vonásokat mutató, kevert nyelvjárású szlovák faluközössége.
Schir József 1865-ös halála után a Gyertyán-völgyi telepet egy Schusselka Gusztáv nevű, Morvaországból származó üveges mester vásárolta meg. A gyertyán-völgyi üveggyár 1897-ig, Schusselka Gusztáv csődbe jutásáig üzemelt. Az 1897-es évszám egyben azt is jelzi, hogy ekkor véglegesen lezárult a bükki üvegipar közel 2 évszázados története, s ugyanekkor megszűnt az a majdnem 100 éves kapcsolat, ami az üveggyártás és Répáshuta településtörténete között létezett.

ÉLET A HUTÁK UTÁN

Mobirise
A gyertyán-völgyi üzem felszámolása után a szakmunkások és családtagjaik fokozatosan Répáshutára települtek. Ez a beköltözés az 1920-as évek végén záródott le.
Ha az üveggyártás meg is szűnt, a répáshutaiak hagyományos tevékenységi formái, életmódjuk alapvető elemei az elmúlt évszázadban is megmaradtak. A megélhetés alapját az erdő, a különféle erdei munkák adták, s mivel a település határa alapfokon se biztosította az önellátást a mezőgazdasági termékekből, a hutaiak az erdő és az erdei iparok termékeit cserélték el a síkvidéki magyar falvakban gabonára és egyéb élelmiszerekre. Kocsi számra váltották ki a fát az erdészettől és adták el Diósgyőrben, Miskolcon, Bogácson, s elvitték Egerbe és Mezőkövesdre is. A fából kapott pénzből hazafelé élelmet vásároltak, de olykor közvetlenül cserélték gabonára, élelemre.

Az erdő adta lehetőségeket kihasználva a fakitermelés mellett mész- és faszénégetéssel is foglalkoztak. A bükki meszesek ekhós szekerei még az 1980-as években is felbukkantak a borsodi falvak utcáin. Mind a faszénégetés, mind a mészégetés az egykori kohászatot szolgálta. Szénégetőket már a középkorban telepítettek a vasművek mellé. A répáshutaiak is elsősorban a diósgyőri vasgyár számára termeltek a XIX: században, amellett csak másodlagos fogyasztók voltak a falusi kovácsok, malmok és háztartások. A Bükkben a fuvaros volt az úr. Lényegesen jobban keresett, mint a gyalog erdei munkás, életmódja sokkal változatosabb volt. A távoli vidékeket is megjárt fuvarosok alapvetően tájékozottabbak „világlátottak” voltak, egyben új technikák, ismeretek közvetítői is. A megélhetésben jelentős részt vállaltak az asszonyok is, közülük nem egy férfi módra dolgozott az erdőn, mészégető kemencénél vagy a szénégető boksáknál. Sokféle gombát, vadon termő gyümölcsöt gyűjtöttek, s azt gyalogosan, háton cipelték a diósgyőri, miskolci piacra. Somot pohárszámra árultak Lillafüreden a sétálóknak, kirándulóknak; mindenszentekkor fenyőgallyból és tobozból készült koszorúkat készítettek és vittek a piacra.

A II. világháborút követően alapvetően megváltozott a répáshutaiak élete. A férfiak nagy részének továbbra is az erdő jelentette a megélhetést. Az asszonyoknak a helyi varroda igyekezett munkát adni, akiknek szerepe ugyancsak átalakult a családban elődeikhez képest. Ez az időszak nagy fordulatot hozott az emberek életébe. 1950-ben alakult meg a tanács helyi államhatalmi szerve 12 fővel. Ezt követően bővítették az iskolát, megépült a kultúrház és több közintézmény. A településen 1957-ben a lakosság segítségével bevezették a villanyt, mely új lendületet hozott a falu fejlődésének. A kultúrházban megindult a mozi működtetése, s egyre nagyobb teret hódított a rádió és a televízió a háztartásokban. A lakásigények kielégítésére házhelyeket osztottak, így teljesen új „telepek” jöttek létre (Kossuth út és Akácos út) modern lakásokkal. Ezzel jelentősen megváltozott a falu képe, a hagyományos építési mód, már kiszorulóban, s kialakulóban a tervszerűbb település kultúra. A lakosság életszínvonala is emelkedett. Az 1980-as évek második felében bevezették a kábeltelefont, a vezetékes vizet, Tv átjátszó állomás épült. Ebben az időszakban alakították ki társadalmi munkával a szabadidő parkot is.  A település 1989-ben ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját.

Források: Répáshuta, egy szlovák falu a Bükkben (MEK); A Bükk hegység üveghutái (Borsodi Kismonográfiák 7); Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában. 

KAPCSOLAT

Cím

3559 Répáshuta 
Kossuth utca 29.

Kapcsolat

Email: vendeghaz@knedli.com
Phone: +36 30 982 0024
Phone: +36 30 227 2291